2017. augusztus 17., csütörtök

5+1 tevékenység amit megengedek a gyerekeknek


Biztosan veled is megesett, hogy néztél a gyerekre és azon járt az eszed, hogy ez hogy történhetett...hol voltál ameddig ezt véghezvitte? Aztán megkérted maradjon egyhelyben egy fotó erejéig! 😂
Persze nem feltétlen maszatos dolgokat engedek meg a gyerekeimnek. Csupa olyat ami veszélyes tud lenni és tovább tart a pakolás és takarítás utánna, mint az egész móka... 
De nyár van és nem csak most...mindig megérdemlik, hogy jól szórakozzanak. 


( Igen leteszem a fűbe és igen hagyom, hogy felvegye a levelet...de meg nem ette! )

1. Mászni, mászni, mászni 
         
Mindenhová de nem mindig! 
Ez volt a szabályom. Védeni szerettem volna az öltözéküket és persze őket is. Nem tudom milyen ez a lányoknál, de fiaim örökmozgók...had mozogjanak. Mindig van nálunk csere öltözet, aztán ha elfogy akkor mérlegelünk, hogy melyik a kevésbé tiszta. De az is előfordul, hogy megusszuk ruhabalesetek nélkül. 


( Barackszedéssel összekötött fáramászás...oké nem szedte a barackot csak gyakorlatozott. )

Persze hiába hordok magunknál váltóruhát egy fontosabb eseményen képesek fél órán belül összepiszkolni. A játszótérről persze tisztán jövünk haza. 😯
Így a mászos-ruhavédős szabályomat a második gyerek után feladtam! Ha piszkos lesz...átöltöztetem...az is piszkos,van másik...ha az is az lesz nincs több marad abban! 

Viszont ha fáradtak (pl. délutáni alvás előtt) akkor már nem engedem a gyakorlatozást. Mert néha egyik pillantról a másikra elfogy a kis erejük és akkor jönnek a balesetek.

2. Dagonyázás
Szuper móka a gyerekeknek...kevésbé szuper nekem amikor ruhában csinálták. Azóta leveszik a ruhát...gondolom az egyik dühkitörésem eredménye 🙌 #csakkétújfehérpólóbánta #megpáridegszálam



( Milán az ártatlan dagonyázó aki csak a vízet hordja, de a végén így néz ki! )

Ruha nélkül már bulis nekem is...mert garantált minimum 30 perc nyugalom. De ha mégegyszer nekiállnak fürdés után...huhhh 😡 ...akkor lemosom őket megint 😒

3. Piszkosul enni

Én szeretek kézzel enni. A gyerekek meg pláne! Az óvodában épp eléggé be van szabályozva az étkezés. Itthon megkövetelem, hogy együtt együnk. Mégha nem is minden étkezésnél sikerül. Gyakran az is előfordul, hogy örülök ha esznek valamit (pl. betegség után). De ezzel a problémával biztosan nem vagyok egyedül. Ilyenkor szinte bármibe beleegyezek. Reggelire bolognai spagettit esznek, ebédre húslevest, aztán gyümölcsöt keksszel...vagy reggel virslit, aztán müzlit aztán semmit, aztán akármit akárhogyan csak egyen már valamit! Szóval ha látom, hogy önfeledten jóízűen eszik, dicséri az ételt...kulturált (néha nem egészen) körülmények között mehet a "malackodás". Amihez hozzá tartozik, hogy mire nekiállok én is enni az egyik gyerek már maszatos...ha letörlöm...2 perc múlva ugy is megint az lesz! Szóval letörli majd a végén magának és mosakodás. Addig próbálok én is falatozni!



( Már a legkisebb is tudja, hogy maszatosan enni jó. )


Ajánlat: kisgyerekes szülőknek! Ne mondjatok le az éttermezésről. Tudom, hogy sokan nem mentek a gyerek-gyerekek miatt. Úgy hiszitek előáll a káosz ami otthon is. De az étterem személyzete (eddigi tapasztalataim alapján) mindig kedves és kézséges volt. 
Ha nem mentek nem tanulja meg a gyermek, hogy kell egy étteremben viselkedni. Szerintem ez az élethelyzet is egy fontos tapasztalatszerzés. Néha türelmetlenek, hogy mikor kapják meg a levesüket...de ezen kívül szuperül viselkednek!

4. Edzeni ha kell ha nem!

Hajmeresztő mutatványokat mutat be Sanyika. Amikor megtiltottam akkor is csinálta, csak akkor amikor azt hitte nem látom. Így maradt a másik taktika. Megengedem de csak ha van ott felnőtt. 
Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. De mivel nem tudok folyton a nyomában lenni...ez eddig bevált! Igy is mindenre felmásznak, leugranak és még ezek a gyakorlatok. Sanya azt mondja ha nagy lesz gyúrós akar lenni...sok helyen látta plakátokon, edzőterem előtt.  Erős és nagy szeretne lenni mint az apukája (apa nem gyúrós, már ha a sörhas nem számít annak 😂).  
Erre mit mondhatnék..."Persze ha nagy leszel kisfiam." 
Erre ő: "Azért biztos ami biztos én már most elkezdem!" 


( Olyan ügyes...csak sajnos az öccse is elkezdte... )

5. Sütni-főzni:

Ha nem engedem nem attól leszek jó anya! Nyilván gyakran megesik veled is, hogy haladnál és keversz valamit aztán megérkezik a konyhába a gyermek. Segítene szeretne te pedig lerázod... #sietnemkellkicsim #mármindenkiéhes #majdlegközelebb 
De sosem lesz ideális a segítsége, mert akárhogy is vesszük hátráltat. Az én módszerem, hogy későbbre de még aznapra beigérek valamit amiben segíthetnek. Így sokkal megértőbbek...főleg ha puding főzés vagy palacsinta sütést ajánlok fel 😊
Persze van, hogy csak teafőzéshez van kedvünk. Ilyenkor figyeljük ahogy a víz felforr és beszélgetünk közben. Imádják a viccesen tudományos okfejtéseim a forró vízről, ragadós cukorról és a savanyú citromról.



( Első feladat a teafiltert nem beleejteni, ujjacska ne érjen a forró vízbe! )



( Második lépés, ne legyen túl édes. "Anya csak még egy kockát!" )


( Végül pedig menjen citromlé a teába is, ne csak mellé...bezzeg az összes mag beleesik! )


5+1 Festeni...nem papírra

Ez az amit nem szoktam megengedni. Viszont ha a festéket elől hagyom akkor bizony én vagyok a felelős. Főleg ha papírt nem veszek hozzá elő. Másodjára történt meg. Persze meg is örökítettem, ha már így alakult. Szerencsére a festék szinte teljesen elfogyott. Nem tervezek újabb adagot venni 😄 Minden esetre a gyerekek szeretnek festeni...hagyjátok had csinálják...de adjatok nekik papírt!



( Mili Hulk )


( Sanyi Hulk )



Arra a következtetésre jutottam, hogy elég HANYAG ANYA vagyok. Aztán meg arra, hogy nagyon BOLDOG GYEREKEIM vannak... 
Néha engedni kell a "nagykönyvben" megírt szigorú szabályokból. 
Ha pedig te is HANYAG ANYA vagy...írd meg kommentben mit engedsz meg a gyerekednek amit talán más anyák nem! 

HANYAG ANYA = BOLDOG GYEREK ???





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése