Szülés...szülesztés...

Visszaemlékezés...

Nehéz elkezdeni a gondolataim rendezését a szülés után. Vagy nem is tudom minek nevezzem...mert nem akkor született Beni amikor ő akart és nem is akkor amikor én akartam...hanem akkor amikor az orvos meghatározta az ideális időpontot...ő pedig alkalmazkodott a kórházhoz,mivel kedden vannak a tervezett császárok.
Nem szeretném leírni részletesen milyen volt...olyan volt mint amire számítottam. Velem volt a csodás szülésznőm aki felkészített a műtétre és ez sokat számít mert végül csak izgultam egy kicsit. Az orvosommal is találkoztam a műtét előtt, vidám volt és szokatlanul önfeledt. Majd megérkezett az aneszteziológusom, akit akkor ismertem meg, de soha nem felejtem el. Hármójuk gondoskodása és pozitív aurája kellett ahhoz,hogy mikor a műtő előtt ültem a tolószékben ugyanazt érztem mikor már toltak ki az ágyon. Nyugodt voltam és ugy éreztem az elkövetkezendő napok sem okozhatnak nehézséget.
Mondjuk egyáltalán nem is izgultam volna,ha a kedves párom telefonban nem vicceskedett volna. Ugyanis reggel még délre jósolták a műtét időpontját...közben 10 óra lett belőle Sanyi pedig 9-kor még nem tudott visszajönni hozzám. A szobában lévő másik apuka tartott szóval akinek akkor volt a műtőben a felesége. A sors ugy hozta,hogy ő lett a későbbi szobatársam is a kis Hannával együtt. Ezúton is pusziltatom őket.
Szóval a lényeg,hogy a szülészet-gyerekágyas osztályt az előző szüléseimhez képest új épületben hozták létre. Sokkal szebb és korszerűbb...nővérek és csecsmősök között sokan ugyanazok...csak pozítivan tudnék nyilatkozni az emberekről... és az új helyről...HA az ágyak nem lennének borzasztóan magasak és kényelmetlenek.
A legnagyobb pozitívum viszont,hogy szinte azonnal hozták a babám...végig ott volt velem...mégha nehéz is volt,de tudom neki is legalább annyira számított mint nekem.
Minden fájdalmon és szenvedésen könnyebb volt túljutni,hogy láttam mellettem az egészséges csodálatos kisfiam. Valamint kellett hozzá a szuper szobatársam akivel mindenben támaszai voltunk egymásnak.
Mindegyik gyereknél a harmadik nap volt a kritikus napom, ez most sem volt másként. Hiába tartottam magam, a család és a szobatársam előtt is (első babája!)...a harmadik napon elsírtam magam. Kijött minden feszültség ami napokig csak gyűlt és gyűlt...az aggályom,hogy nem engednek haza a 4. napon pedig csak fokozta amúgy is pocsék hangulatom.
De minden jó ha a vége jó...mind a négyen a negyedik napon elhagytuk a kózházat.
Fájdalommal a hátunkban és a hasunkban...de még annál is nagyobb szeretettel a szívünkben,hogy otthonunkban a szeretteinkkel lehetünk végre...csöppnyi kis babáinkkal 💕

2016.11.29 10:01
Modla Benedek Medárd
3480 gramm 55 cm

Ez a kép két órával Benedek születése után készült. Akkor már hosszú ideje rajtam pihent, de szinte semmit sem láttam belőle. Mozgatni
csak a kezem tudtam, a fejem sem emelhettem...igy probáltam megnézni...de ő édesen a nyakamhoz bújt 💕

Holnap szülök

Kavargó gondolatok

Reggeli írásom következik...melyet nem mertem kitenni...hátha másként alakulnak az események...
De én ma már nem szülök...holnap viszont biztosan!


A mai éjszaka után be kell látnom,hogy tudat alatt bizony izgulok...csak forgolódtam egyik oldalról a másikra és amikor elszunnyadtam is hülyeségeket álmodtam...
A szülés legtöbbször nem időponra történik...de manapság már ez sem meglepő.

Első esetben:
2012.02.05-re voltam kiírva...4.-én kora reggel kellett mennem az utolsó vizsgálatra. Nyugis időszak volt a kórházban,front után nagy havazás közepette érkeztünk. Tekintve,hogy akkor már 5 hónapja kényszerpihenőn voltam otthon, az orvos azt javasolta indítsák meg a szülést. Mivel nagyon sokat köszönhetek neki,nem kérdőjelezném meg soha a javaslatait. Kezdődött a folyamat amit nem részleteznék...többnyire kellemetlen...de nem fájdalmas procedúrák...
Az idő csak telt és nem történt semmi...elvileg fájdalmak közepette kellett volna a falat kaparnom...legalábbis a gépek szerint...én viszont csak ültem azon a labdán és mosolyogva töltögettem a papírokat! Fél 2 körül a másik orvos is megjelent és megkérdezte,hogy mikor megyünk a műtőbe?! Hová? Mi? Nem igazán tudtam mit gondoljak...nem erre készültem...szó sem esett róla,a könyvekben el sem olvastam azokat a részeket...a szülésznőm kezdtem el faggatni,hogy mi fog történni...
Mire észbe kaptam ismét papírokat töltöttem ki, egy utolsó kínzó vizsgálat és ahogy felnéztem a nálam sokkal jobban izguló párom húzta a fejemre a zöld sapit...
Utánna már a műtőben nagyon koncentráltam minden utasításra...de mire felocsúdtam izgalmamból megszületett Sanyika (14:30-kor). Csak egy pillantara láthattam és ez a legrosszabb...hozzá sem érhettem...elszakították tőlem...pedig ő még ki sem akart jönni...

Második esetben:
2014.01.06-ra voltam kiírva. Tervezett császár időpontom volt 3.-ára. Persze ekkor sem ugy alakultak a dolgok ahogy elképzeltük.
December 29.-én elég szokatlan éjszakám volt. Olyan érzéseim voltak ami még soha, nem is tudtam mire véljem. Apa sem tudott pihenni mellettem...de segíteni sem tudott. Aztán másnap reggel bementünk egy NST-re,minden rendben volt. Kivéve,hogy találkoztunk az orvosommal. Aki zombiként közlekedett a folyóson...egy szóval sem említettem pocsék éjszakám. Ő pedig boldogan de fáradtam indult haza...a megterhelő éjszakai műszak után. Mint megtudtuk egy meleg front hatására rengeteg szülés volt aznap éjszaka. Ennek tudtam be saját rosszullétem is. Egészen délután 15:30 percig. Amikor is megtudtam milyen az a fájás. Meglepetésként ért, elviselhető volt csak épp nem tudtam most mi lesz. Gyorsan pörögtek az események, 18 órakor már egy kórházi ágyon pihentem és vártam az orvosom. 20 órakor kisimultan bár értetlenül állt előttem. Nyíltan elmondtam neki,hogy nem volt szívem reggel elmondani,hogy talán még ma találkozunk. 20:30-kor megszületett Milánka. Egy pillanatra láthattam és ez a legrosszabbb...hozzá sem érhettem...elszakították tőlem...pedig ő ki akart jönni hozzám...

Harmadik esetben:
2016.12.10-re vagyok kiírva. Tervezett császár időpontja 11.29. Azaz holnap!
Hacsak ma nem történik valami,holnap ilyenkor már ha csak egy pillantásnyira is de láthatom a kisfiam.
Kora reggel kell bemennem,de azt még nem látni,hogy mikor kerülök sorra. Ilyen még nem volt,hogy tudjam mikor születik pontosan. Izgulok-e? Folyton ez jár a fejemben. De a válasz...a műtét miatt nem...csak a gyerekek miatt akik itthon maradnak. Tegnapra megértették,hogy ennyi volt. Sok hónapnyi kérdezgetés után már csak egyet kell aludni és érkezik a tesó! Persze anya a kórházban lesz és nem jöhetünk azonnal haza, ők sem maradhatnak ott velem...aztán jön a millió kérdés meg az "Ábel féle" ...DE MIÉRT?...
Szomorúak és könnyes a szemem ha belegondolok,milyen nehéz is ezt megérteniük. Mert nekik a kórház az a hely ahová akkor megyünk ha a doktorbácsi nem tud segíteni...vagy anya csak vizsgálatra megy,bár számukra érthetetlen módon matricát nem kapok.
Gyorsan eltelnek majd a napok...
Aztán mintha új életet kezdenénk...próbálunk meg itthon összhangot teremteni a fiúk között...

Aludnék...ha tudnék...

Két nappal ezelőtti hajnali írásom...akkor "aludtam" apával. Sanda gyanúm, hogy utoljára igy pocakosan. Apa helyét a fiúk vették át...illetve apa helye üres...középen rámtapadva az urak...


Ha jobban át gondolom több a rosszabb dolog igy a terhesség végén,mint a jó! Hiszem ha már eleve a terhesség szót használom abban minden benne van. A teher nem egyeszerűen nehéz...de jóformán tehetetlen lettem mellette...
Két gyerek után nem gondoltam,hogy ilyet le fogok írni. A másodiknál nyilvánvaló lett, hogy minden várandóság más...de most a harmadiknál annyi az új impulzus,hogy lejegyzetelni is nehéz volna.
Ami minden esetben megvolt és ami miatt most írok...az éberség. Mikor egy éjszaka sokadjára teszem meg az utat a mosdó és az ágy között...eljön az a pont,hogy nem tudok visszaaludni. Általában előtte még rosszat is álmodom...ami nem jellemző rám...persze most nagyon gyakori.
A "gonosz" filmeket sem ugy élem meg ahogy egyébként. Inkább nagyon aggódók ès oda sem merek pillantani...meg persze válogatok...mi az amibe egyáltalán belenézek. De nincs mit tenni...apával ilyen filmet tudok nézni...a romantikuson elalszik én meg sírok...
Ha én választhatok kedvenc sorozataim vagy főzös műsort nézek...amíg nem kell parancsra mesét kapcsolni.
Igy egy héttel a várható szülès előtt elég ramaty kedvem van. Már nem tudom ellátni a feladataimat. Megpróbáltam, de Babó azonnal jelzett. A kicsik már remek neveket adtak, voltam gyurma, rinocérosz, dömper, pocak...mondjuk apa sem kímél a nevek terén...de tőle ez megszokott!
Két gyermekem mostanra megtanulta,hogy mikor kell apa segítségét kérni ès mikor tud még anya menni. De a háztartást nem tudom kellőképpen vezetni...ami roppant bosszantó.
A legrosszabb,hogy ezek beárnyékoljàk a babavárás utolsó napjait. Mert csak azon tudok agyalni,hogy mi lesz itthon amikor én nem leszek itt.
Napok óta azt kérdezik tőlem,hogy izgulok-e?
Én csak lesek bambán...miért izgulnék? Nem az első babám...mondhatni rutinos vagyok. Tudom mi fog következni bármikor is kell bemenni a kórházba. Persze azóta elgondolkodtam...lehet valami nem stimmel velem...kezdjek el azon izgulni,hogy miért nem izgulok?
De nem fogok,minden rendben lesz ahogy eddig is...aztán hazajövök pár hétig bénázok...utánna minden erőbedobással azzal leszek,hogy minden gyerekünknek megfeleljek! Remélem ők is azon lesznek,hogy nekünk megfeleljenek! Mert a sok rémíszgetés ellenére...még mindig naiv vagyok és még mindig hiszem,hogy jól tudom kezelni a létszámot. Ami az utóbbi 5 évben 3-ról 6-ra nővekszik. Most pedig végigolvasva a gondolataimat...adok magamnak 5 percet az izgulásra. Aztán felkeltem apjukat,hogy dédelgessen kicsit...két hét múlva ha akar ha nem kelés lesz!

Anyai ösztön

Érted?
Nem érted?
Fészket rakok...mondjuk én sem igazán értem...

Több alkalommal is nekiláttam írni,de ahogy azt elképzeltem mindig közbeszólt valami vagy valaki. Jelen esetben pocaklakóm sztrajkol, ő inkább a fekvésem részesíti előnyben.
De most még nem vagyok elég álmos. Az utóbbi hetekben megtanultam, hogy csak akkor érdemes "alvásra adni a fejem" ha valóban fáradt vagyok. Különben vagy fennt vagyok fél éjszaka vagy túl korán kelek. Igy haszontalannak érzem magam. Ellenben pocaklakóm bármely napszakban képes meglepetést okozni és vígan lubickolni. Igy van ez épp most is...ha nem húzom ki kellőképp magam levegőhöz is alig jutok...ugy hiszem most nem aka
r megbékélni.
Van egy jelenség amit az utóbbi napokban tapasztaltam magamon. Arra lennék kiváncsi,  hogy ez miként jelent meg más anyáknál?

Az első várandóságom nagy része a lakásfelújítással telt, igy nem vehettem igazán észre ezt a késztetést. A második gyermeknél pedig az utolsó hetekben fekvésre voltam itélve. Most viszont, mint akit megszállt a "fészekrakási ösztön" szétpakolnék mindent, hogy aztán összepakolhassam. Azon jár az eszem mit felejtettem el, mi hiányzik még, mert olyan nincs, hogy minden meglegyen. Persze csak ott van kedvem pakolni, ami vagy magasan van vagy alacsonyan van...esküszöm minden normális magasságban lévő szekrényt a végére hagytam...persze a földről már apuci segített fel. Szerinte ilyen rend még sosem volt a szekrényekben és soha ennyi dolgot nem dobtam még ki. Ami nem igaz, de az bizonyos, hogy a csiga tempóm miatt ugy tűnik több mindent csináltam...pedig csak lassabban...
Ott kezdődött, hogy átnézegettem a babaruhákat. Akkor tudasult, hogy semmi új dolgot nem vettünk a babánknak. Persze a napokban ezt nagymértékben orvosoltam is. Neki is jár új...épp eleget fogja hordani a tesók kinőtt ruháit...játékból is örököl szép számmal.
Eddigre a böröndöm mindig összepakoltam...most csak halogatom...ugy érzem van annál fontosabb...nem érek még rá szülni. Még az itthoni dolgokat kell elintéznem, illetve kellett...ugyanis nem bírok ki még egy napot amiben újra átrendezek mindet.
Holnap befejezem a baba körüli teendőket, bepakolom a böröndöm...átgondolom milyen ételt nem ehetek az elkövetkezendő időben (előre bepótolom)... megprobálok listát írni az idei év teendőiről. De legfőképp fejben dolgozni, mert a baba nem tolerál tovább.
Apa csak nevetett mikor kijelentettem, hogy a "fészekrakási ösztönöm" nincs megtámogatva. Azóta is ezzel cukkol...de fogalma sincs mennyit segít a "fészekrakásban". Eleinte csak utasításra, aztán kérésre, most már észre sem veszi...átvállaja az én teendőimet és támogat ahol csak tud. Az utóbbi napokban feltűnően korán elaludt...talán álmában is a "fészekrakásban" ügyködik...vagy helyettem is előre alszik...mert nehéz hónapok elé nézünk.
Együtt! Érted szívem? Ha érted ha nem érted...együtt minden könnyebb!

Facebook

Érted?
Nem érted?
Ilyen vagyok...

Mikor hónapokkal ezelőtt ugy döntöttem nem tudok a Facebook közösség tagja lenni...mégsem töröltem magam...
Mert tudni akartam mások életéről akik fontosak...akik számítanak...
De képtelenség követni akik megérdemlik...mert elveszik a számomra érdektelen információk között...
Nem érdekel,hogy Johnny Depp veri-e a csaját vagy sem, hogy válik-e a Sarka-Hajdu páros...hogy milyen drága cipőben jelent meg Vajna Tímiea...sem Szabó Zsófi esküvője...emellett még elmegyek...viszont nem nézek híradót egy ideje.
Végképp nem akarom tudni,hogy hány ember halt meg értelmetlenül...úgysem tudom felfogni miért történik ez a sok szörnyűség...nem tudok mit tenni és nem hiányzik a lelkemnek egyetlen kép sem amin letakart hullák vannak...vérben úszó szenvedő emberek tekintenek vissza...
Nem akarom ismerni ezt a világot,de képtelenség kizárni...azt szeretném hinni,hogy az emberek nem irigyek...de azok...kevesen vannak akik őszintén tudnak örülni a másik örömének...de megértem!
Nem mindenki szerencsés...van aki sosem jut el egy fesztiválra, egy menő étterembe, szállodába nyaralni, nemhogy még külföldre, nem teheti meg hogy márkás dolgokat vegyen, új autót vagy egyáltalán autót...talán nem lehet gyereke és figyeli ahogy mások az örömhírt bejelentik vagy még párja sincs akivel tervezheti a jövőjét...
De nem adhatom fel...anya vagyok...optimista és hiszem,hogy elegen vagyunk,hogy ez a világ jobb legyen ha nem is most...de a gyerekeink által biztosan...a jövőben biztosan!
U.i: A párom szerint álomvilágban élek, de én nem szeretnék felébredni!